Csomagolástervezés
A csomagolások tervezésekor a következőket tesszük: megismerkedünk a leendő termékkel és az ahhoz kapcsolódó szempontokkal – kialakítjuk a művészi koncepciót vázlatokkal és „szinte kész” látványtervekkel – az elfogadott tervek alapján elkészítjük az egyes termékek végleges formáját, grafikáját – elkészítjük a még nemlétező termékek virtuális 3 dimenziós látványtervét – adott paraméterek alapján előkészítjük az anyagot ipari gyártásra – a gyártást ellenőrizzük, szaktanácsadással segítjük.
Megrendelőink a jövőbe látnak munkánkon keresztül, hiszen annak ellenére, hogy termékük még nincs legyártva, már láthatják azt, akár mozgásban is. Sőt, eme látványtervek már marketing célokra felhasználhatók, így mire a termék ténylegesen elkészül, addigra a reklámanyaga is készen van.
Cég- és termékmárka megjelenés
Szándékosan nem írtunk arculattervezést, bár arról van szó. Ma, ha végigmegyünk egy utcán akárhol Budapesten, legalább egy cégfeliratban találkozunk az arculattervezési kínálattal. Ehelyütt kiáltjuk világgá, hogy attól, hogy valakinek van számítógépe és szerzett hozzá szoftvert is, még nem arculattervező, mint ahogy mi sem vagyunk fodrászok, bár van ollónk, tükrünk és fésünk. Pont.
A cég- vagy terméklogó elkészítésénél már gyakorlatilag komplex arculatban gondolkodunk. A logo prezentálásakor azt már kész felhasználási környezetében látja a megrendelő, akár gyárfelirat, akár termékmárkanév. Minden felkérést az arra vonatkozó piaci konkurrencia és a „fejlődési” trendek világában való megmártózás követ és csak ezután jönnek a konkrét grafikai vázlatok. Ebben a munkában kamatozódik az a kettőnknél összesen 37 év iskolai tanulási idő és átlag majd' két évtizedes tapasztalat, melyet a szakmában szereztünk. Személyiségünk szubjektív mivolta is itt adódik hozzá a tervekhez.
Prezentációink teljesen kielégítik azt az igényt, hogy dönteni lehessen a tervekről, de – vállalkozásunk méreténél fogva – nem terebélyesednek olyan mértékig, hogy az árra jelentős befolyást gyakoroljanak. Ebből fakadóan a kismegrendelők is bizalommal fordulhatnak hozzánk.
A grafikai arculattervezés szinte minden válfajában vállalunk munkát. Egy névkártya elkészítésétől a komplex arculati rendszer felépítéséig – beleértve a reklámmegjelenéseket is – vállaljuk a megbízásokat. Egy konzekvens arculattervezésnek annyi szegmense van, hogy azt itt nem részletezzük.
A grafikai terveket általában összes felhasználási joggal adjuk át azzal a kikötéssel, hogy a szerzői jog bennünket illet. Ez nem pénzt jelent számunkra, hanem azt, hogy ne használhassa fel más a terveket.
Egy működő arculati rendszer (Corporate Identity) létrehozása időigényes, komplex tevékenység, és nem kis költsége van. Arculattervezési megbízással mindenképpen szakemberhez érdemes fordulni, akár más designerekhez is. Egy céges arculat a végtelenségig fejleszthető. Mi igyekszünk tevékenységünket úgy végezni, hogy ügyfeleinket ne állítsuk kényszerpálya elé, azaz messzemenőkig (az ésszerű lehetőségek határáig) figyelembe vesszük azt, hogy mennyi pénzt kívánnak a céges- vagy márka-megjelenésbe fektetni.
Illusztrációk
Vannak alkotások, melyeket végképp nem lehet billentyűzettel és egérrel létrehozni. Ezekhez ecset, toll, ceruza, festék, stb kell. Készítünk művészi illusztrációkat, díszítő grafikákat, akvarelleket vegyes technikával, ceruzarajzokat. De ilyenek az eredeti vázlataink is, hiszen tervezési munkánk nem a billentyűzethez üléssel kezdődik. Ezeknek az alkalmazott illusztrációknak a kidolgozottsága idő és pénz kérdése. Igazi képzőművészeti grafikák és egyéb alkotások nem képezik tárgyát az alkalmazott tervezési folyamatnak. Az már „művészeti galéria” kategória és külön költségvetést jelent.
Vállalunk továbbá hagyományos filmes és digitális fotózást. Honlapunkon fotóinkból találhat egy kis ízelitőt.
Képzőművészeti tevékenységünkkel a nem túl távoli jövőben fogunk bemutatkozni, egyelőre annyit, hogy Magos Rita keze nyomát viselik majd ezek a – reményeink szerint szívesen fogadott – alkotások is.
Nyomtatványok, reklámanyagok, hirdetések
Nincs nyomdánk, nincs kötöttségünk. Tervezünk könyveket, prospektusokat, füzeteket, és mindenféle egylaposakat a termékadat-cimkétől a gigantposzterig. Digitálisan vagy nyomdára előkészítve filmen adjuk át az anyagot a kiválasztott nyomdának, ahol – szinte minden esetben – ellenőrizzük a kivitelezési folyamatot. Erről különösebben nincs mit beszélnünk, ez a „természetes, hogy tudjuk” kategória.
Nyomtatott reklámok grafikai tervezésével is foglalkozunk. Nem vagyunk viszont médiaügynökség. Ettől függetlenül hatékony segítséget tudunk nyújtani marketing feladatok megoldásában. Verbális feladatokat is vállalunk, mint pl. névkitalálás, brain-storming, szövegírás. Tőlünk erednek a „Hunguest”, a „Solibella”, a „Garda Milk” nevek. Egyedi hirdetések megtervezésében hatékony segítséget tudunk adni.
3 dimenziós látványtervezés - formatervezés
Speciális tudást igénylő számítástechnikai és művészi munka. A tervek nálunk nem 2, hanem 3 dimenzióban is láthatóak, legyen az egy csokisdoboz vagy egy leendő cégfelirat. Különösen a csomagolástervek, formatervek esetén fontos, de céges arculati megjelenítés esetén is igen hasznos. Lényege, hogy a tervek nem csak a sík rajzlapon láthatóak, hanem a valóságos környezetükbe ágyazva is, illetve valóságos felhasználási módjukban, a hordozótárgyakra öltve. A különbség nem csak a látványban van, de abban is, hogy gyakran a 3 dimenziós megjelenítéskor derülnek ki funkcionális hibák. A 3D látványtervek megléte esetén az esetek nagy részében nincs szükség tárgyfotózásra, a látványtervek gyakorlatilag felhasználhatók különböző marketinges megjelentetésekre, még reklámokba is, ráadásul meglehetősen rugalmasan, hiszen ahhoz, hogy egy tárgyat más kameraállásból is megtekinthessünk, „csak egy egérhúzás szükséges” (kis túlzással), és kész az újabb fotó.
Művészi formatervezésre mostanság nincs nagy igény, a komolyabb ipari formatervezést pedig főként mérnökök végzik. Művészi formatervezést vállalunk, melynek lényege, hogy a gyárthatósági szempontokat messzemenően figyelembe véve születik a forma, mely több-lépcsős projekt végereménye. A három dimenziós formatervezés és látványtervezés ma már nem újdonság, sokan űzik, de az a tény, hogy nálunk együtt érvényesül a művészeti, technikai és gazdasági szempont, igen hatékonnyá teszi a Gilányi & Magos Professional Design Stúdiót az alkalmazott grafikai piacon.